Szeptember 12-én és 13-án az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumának (ARNL) kutatói bemutatkozó és kapcsolatépítő rendezvényen vettek részt. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított számukra, valamint a SAAB és az Ericsson további tudományos partnerei számára, hogy bemutatkozzanak az említett vállalatoknak, és szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki velük. SAAB aktívan vizsgálja a magyarországi kutatási együttműködések kialakításának lehetőségeit. Első lépésként – az Ericsson Magyarországgal együttműködve – meghívták a mesterséges intelligencia, az autonóm rendszerek és az autonóm közlekedési rendszerek területén működő jelentősebb kutatóhelyek képviselőit, hogy mutassák be a folyamatban lévő kutatásaikat.
A rendezvény első napján Benczúr András és Gáspár Péter, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB), illetve az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) tudományos koordinátorai, áttekintették laboratóriumaik kutatási tevékenységét és eredményeit.
A rendezvény második napján Bo Granbom, Jonatan Olofsson és Marina Modeer Rantanen, a SAAB Mesterséges Intelligencia és Autonóm Rendszerek Kutatási és Fejlesztési Klaszterétől (SAAB AI & Autonomy Research & Technology Cluster), Magnus Ahlström és Ewa Nowaczewska, a SAAB Globális Innovációért felelős részlegétől (SAAB Global Innovation), Peter Dickman a SAAB Repülőgépgyártáshoz Kapcsolódó Ipari Kooperációért felelős részlegétől (SAAB Aeronautics Industrial Cooperation), Ritli János, a SAAB Magyarország országigazgatója, továbbá több kutató az Ericsson Kutatás Magyarországtól (Ericson Research Hungary) látogatott el a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Térbe.
A látogatás során a SAAB képviselői a mesterséges intelligencia (MI) és az autonóm rendszerek (AR) területére vonatkozó megbeszéléseket folytattak a jelenlévő magyar szakemberekkel. A főbb témakörök a következők voltak:
- az MI alkalmazása rendszerek validálásában és verifikálásban,
- MI módszerek alkalmazása a fizikai, műszaki modellezésben,
- digitális ikrek,
- az MI alkalmazása az ipari és egyéb rendszerekben,
- az MI megbízhatósága, az MI-hez kapcsolódó biztonsági, elszámoltathatósági kérdések, tudásreprezentáció MI céljára, az MI rendszerek optimalizálása valós idejű követelmények céljából,
- szimulációs adatszintézis, valamint
- MI alkalmazások a termelésben, valamint az erőforrás-gazdálkodásban.
Monostori Lászlónak, a SZTAKI igazgatójának köszöntőjét követően az intézet több laboratóriuma is bemutatta kutatásait és azok változatos alkalmazásait a külföldi vendégeknek.
- A Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium bemutatkozásában szó esett a drónok autonóm navigációjáról, a repülőgép szárny-deformációik KalmanNet-en alapuló becsléséről, a baleseti helyszínre kivonuló mentők, tűzoltók biztonságát szolgáló ún. előfutár drónról, továbbá a Husky vezető nélküli földi járműről, amelyet a légi-földi kooperatív felmérésekhez, műszaki szemlékhez fejlesztettek ki a labor munkatársai.
- A Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium egy Livox Lidar és egy kamera fúzióján alapuló valós idejű biztonsági megfigyelő alkalmazást mutatott be.
- A MILAB bemutatkozásában szó esett a kauzális relációkon alapuló magyarázható/értelmezhető modellezésről, egyes mérnöki problémák gépi tanulás alapú megoldásáról, a Bitcoin hálózati beágyazással történő adatvédelemi elemzéséről, valamint egyes társadalmi kihívások, problémák mobil-szolgáltatói adatok elemzése alapján történő feltárásáról.
- A Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Laboratórium saját fejlesztésű járműadatgyűjtő és vizualizációs rendszerét mutatta be.
- A Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium a robotikai alkalmazásokban használt MI-re és az optimalizálásra hozott konkrét példákat. Bemutatásra került többek között egy autonóm ”pick-and-place” (magyarul: ”vedd fel és helyezd el”) robotokon alapuló rendszer, s ennek a digitális ikerrel történő modellezése, működtetése. Ezt követően az on-line, optimalizált és ütközésmentes feladat- és útvonaltervezés lépéseit mutatták be a labor kutatói, majd egy portrérajzoló robot-egység, valamint robottal végzett távoli lézerhegesztés is bemutatásra került.
A rendezvény kiváló platformnak bizonyult a SAAB, az Ericsson és a meghívott magyarországi kutatóhelyek közötti tudás és tapasztalat cseréhez, továbbá az együttműködési lehetőségek feltárásához.